Az úgy volt, hogy nagyon rég gyűjtöm a fehér porcelánokat, ez a mániám. Korábban a konyhába sikerült piacolnom egy nagyon szép kis tálas polcot, de az utóbbi időben kinőttem, ezért szükségessé vált egy komolyabb holmi beszerzése.
Hónapok óta böngésztem a használt búrotok között, amikor rátaláltam erre a darabra a vaterán. Az egyik kedvenc szentendrei eladómnál volt, ami azért is nagyon előnyös, mert ugye onnan származom, könnyű elhozni, hiába 120 km tőlünk.
Beiktattunk hát egy hazalátogatást, és vittünk magunkkal egy 2 méteres, ponyvás utánfutót itthonról, 3000 Ft-ért. Persze egész héten egyedül aznap szakadt az eső, de mivel sejteni lehetett, fel tudtunk készülni.
A szekrény maga statikailag szuper állapotban volt, a belseje is, eltekintve attól, hogy valaki minden eltörött polcot és repedést széles, barna ragasztó szalaggal takart el, és ennek nyomait nitro higítóval kellett kitörölnöm.
Az anyaga dió, minden valószínűség szerint, és még a hátlapja is nemes anyag.
Mivel az aukciót több, mint huszan megfigyelték, nem tétovázhattam és 29900 Ft-ért villámáron elhoztam.
Az "előtte" állapot jól mutatja, hogy alapvetően csak annyi dolgom volt, hogy fessek...Nem nagyon kellett sehol glettelni, vagy ilyesmi.
Nekem pedig van egy speciális, bár egyáltalán nem szabályos festési módszerem, mert lusta disznó vagyok, bár ezt bármikor, bárki előtt vállalom.
A szabályos ugye az lenne, hogy csiszolom, alapozom, csiszolom, festem, csiszolom, lakkozom, csiszolom, lakkozom, mindezt több rétegben, így elmondva is egy örökkévalóság.
Próbálkoztam kis ideig, mire megtaláltam a megoldást, a TRILAK trinát fantázianevű univerzális alapozója formájában:
Ez az alapozó bármilyen festékboltban beszerezhető, ha a péti gazdaboltban is van, mindenhol lennie kell:) 2230 Ft nálunk egy liter, de ez nyilván változó lehet.
A festési módszerem lényege a kopott hatás, a matt felület.
Ennek megfelelően nem csiszolok semmit, egyenesen a lakkozott felületre viszem fel hengerrel az alapozót olyan sok rétegben, amennyi a teljes fedéshez kell.
A nehezen elérhető helyeken ecsettel dolgozom, az egyet kiválasztásánál fontos szempont a jó minőség, egyetlen okból, nincsen idegesítőbb az olyan ecsetnél, amiből minden húzásnál hullik a szőr. Arról nem beszélve, hogy ocsmány lesz a végeredmény.
Festés előtt levettem a cilindereket a zárak helyénél (pontosabban a férjem vette le) és nekiálltunk kulcsokat keresni a zárakba is, mert egy sem volt hozzá. Valami eszement okból minden zár különböző volt, végül kiszereltük őket és egy kulcsmásolónak adtuk be, hogy keressen hozzá valamit.
A kulcslyukak helyére eredetileg fiókgombot szerettem volna tenni, de aztán meggondoltam magam és milyen jól tettem...egyszerűen csak visszaraktam a régi cilindereket. Nem hiszem, hogy bármi más itt jobban mutatott volna.
A festék megszáradása után P60 vagy P80-as csiszoló papírral "feltéptem" a sarkoknál a felületet, utána pedig P100-as csiszolóval kicsit finomítottam. A csiszolás még hatásosabb, ha nem teljesen kemény még a felületen az anyag.
Az alsó rész elkészülte után a felső résznek álltam neki, először is maszkoló szalaggal kitakartam az üveget, megspórolandó egy kis plusz munkát, utána az előbb leírt módon festettem és csiszoltam.
Mivel nincsen rajta végül lakk, kopik tovább a felület a használat során és a szállítás közben, a felhurcolkodás közben is érték "sérülések", ám ezekre számítottam korábban és azt kell mondanom, a számításom olyan értelemben be is jött, hogy ezek a plusz sérülések még jót is tesznek neki.
Amikor először megláttam a hirdetést az aukciós oldalon, és láttam, hogy 180 cm a szekrény, tudtam, hogy meg kell vennem, mert a beugrónk hihetetlen "érdekes" méretű, 192 cm széles. Nos, ahogy a fiúk elmesélték, nem volt egy leányálom a kb 120 kg-os szekrényt betenni... az alját még csak-csak, de utána ezen a kicsi helyen rátenni a sokkal nehezebb felső részt, hát...
Örök hálám nekik!
A festés előtt nagy dilemmám volt, milyen is legyen. aztán egyik este bevillant, hogy fehéren a fehér milyen...semmilyen, ezért a belső felületét, ha már egyszer ennyire szép, meg kéne hagyni eredeti állapotában. Úgyis szükség van egy kis keretre és megfelelő háttérre, hogy a porcelánok formáját kihangsúlyozza.
Így is lett:
Végeredményben szerintem szinte felismerhetetlen lett, semmi köze a régi önmagához és amellett, hogy a külseje hófehér, a belsejét meghagytam a réginek. Ez talán csak magyarázkodásnak tűnik, de fontos volt, hogy valahol azért tisztelegjek a régisége előtt.
Ez most ilyen formában sikerült.
